~Az a szenvedés, hogy élek, nélküled létezem de minek, Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek...*

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak

Gyönyörű napos idő volt reggel, aztán, most hogy indulnék ki lovakhoz, természetesen jönnek a felhők és valószínűleg esni fog, hogy miért is lenne bármi úgy, ahogy szeretném?! igazából, már nagyon kezdem megszokni..

azt hiszem nem ismételgetem magam, igen, hiányzik. még mindig és szakadatlanul. fáj mikor felkelek, és mikor lefekszem aludni..fáj jót és rosszat álmodni, fáj vele beszélni és még jobban, ha nem beszélek vele..remélem már lassan elmúlik, de szerintem azt még várhatom egy darabig.. 

azt hiszem ez minden mást elmond az érzéseimről..